Mostanság sorozatokat leginkább ajánlások alapján nézek, magyarokat meg végképp. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar zenék is filmek nagyon távol álltak tőlem). Az Egynyári kalandot is úgy javasolták, könnyed limonádé sorozat -így nevezem azokat, melyeknek nincs nagy mondanivalójuk, mégis felüdítő megnézni.
Bedaráltam a 2x6 részt néhány nap alatt. 1 óra kardió = 1 rész, ez kipihenni újabb 1 rész :D Na vajon mi lesz ezzel a szerelmi szállal? Újabb 1 rész. Mire feleszméltem véget is ért az évad. Sokat kellett várnom, mire egy olyan szereplő is megjelent, akivel igazán azonosulni tudtam. Emellett külön drukkoltam 1-1 szálnak, hogy az adott élethelyzet, szituációt egyszerűen megoldódjon. Hát mindig a nehezebbet választották...
Szó nélkül, kívülről szemlélni az adott szituációt a való életben sem tudom. Ezzel persze könnyű megbántani a másik embert, akkor is, ha mindez szeretetből, figyelmességből történik. Aki nagyon közel áll hozzám, gyorsan megtapasztalja ezt a törődést. Csaba testvér idézete:
"Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. (...) Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad."
-az arcunk összeér-
